Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Füge cicánk megkaphatta a II., azaz az ismétlő védőoltását. Tudjátok, nála derült ki, hogy májbeteg és speciális tápot kell ennie, valamint gyógyszereket, vitaminokat. Egyébként szerencsére jól van, a kedve is szuper!
 
 

Mint arról beszámoltunk nektek a héten, benyújtottuk az önkormányzat részére a helyi, közterületen etetéssel kapcsolatos szabálymódosítási kérelmünket/javaslatunkat. A jegyző úr tájékoztatása alapján a hivatal megkezdte az anyag feldolgozását, előkészítését. Ez még semmit sem jelent, de bizakodjunk, hogy a közgyűlés elé kerülhet a javaslatunk. (a javaslatban a kóbor cicákkal kapcsolatos etetési dolgok állnak – NEM az a célunk, hogy bárki, bárhol, bármivel etethessen, hanem az, hogy azok a kolóniák, amelyek már ivartalanítva is lettek, az etetők ellátásától ne eshessenek vissza – hiszen ők napi rendszerességgel figyelik ezeket a cicákat – hosszabban a posztunkban taglaljuk egyébként, ha visszakeresitek megtaláljátok az írást, pár napja tettük fel)

Csutka cicánk ismételt kontroll PCR (FIV: macska AIDS) és (FeLV: macska leukózis) laborvizsgálatainak az eredménye is megérkezett, szerencsére mindkettő negatív! Hogy miért volt erre az ismételt PCR vizsgálatra szükség? Az oldalunkon „Csutka cica izgalmas története!” címmel ellátott posztunkból megtudhatjátok. Nem mindennapi, az biztos!
Köszönjük szépen az Alpha Zoo Szeged - Auchan-ek a védenceink számára gyűjtött állateledeleket és természetesen az adományozóknak a felajánlást. Az adományokat elszállítottuk! A gyűjtő hengerünk továbbra is az üzletben van, aki arra jár, kérjük támogassa az állatainkat pár falat adománnyal.

A júliusi hónapra gyűjtést írtunk ki ismételten! Összesen még 162 000 forint hiányzik a védenceink ellátásához. Ha ezt az összeget nem sikerül összegyűjtenünk, akkor sajnos teljesen le kell, hogy álljunk! Egyáltalán nem fogunk tudni állatokat fogadni és a meglévő védenceink ellátása is veszélybe kerül. Ezért is kérünk minden állatbarátot, hogy segítsen, hiszen az önerőnk, az, amit mi (tagok) saját magunk belefektetünk a szervezetbe, nem elég! A számlaszámunkat alul megtaláljátok, fontos, a közleményt, hogy júliusi segítség, ne hagyjátok le, hiszen így tudjuk nyomon követni, hogy hány forintnál tart a gyűjtés.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!

Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Köszönjük, ha gondoltatok a védenceinkre a bevallásotokkor!
Adószámunk: 18298091-1-06
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Állatorvosunk rendelőjében a Kovidoki Állatorvosi Rendelő előterében van pénzadomány gyűjtő urnánk, ha készpénzzel támogatnád a védenceinket, abba bele dobhatod! Illetve, ha parazitairtót (bolhairtót, féreghajtót, szívféreg megelőző tablettát), esetleg gyógytápot vásárolnál a védenceinknek, azt is megteheted ott és le is adhatod egyúttal az adományt, át fogjuk venni.
A doktor úr új oldala ehhez: Kovi Doki Petshop
Cím: Hódmezővásárhely, Simonyi utca 16. szám.
Szegeden az Alpha Zoo Szeged - Auchan üzletben is támogathatjátok a védenceinket állateledel megvásárlásával! Az adományt a kihelyezett gyűjtő hengerben elhelyezhetitek! Ha nem találnátok, kérjétek az eladók segítségét!

Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség