Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Van sok új jelentkező, olyan állatbarát, akik a környékükön etetnek cicát vagy cicákat és felismerték azt a problémát, hogy bizony nem elegendő etetni őket, hanem ivartalaníttatni is kell. Ivartalaníttatni, mert gyorsan elszaporodnak, a kicsik betegek lesznek, a lakóközösség nem nézi jó szemmel és valljuk be: úszunk a kóbor állatokba, nem kell több és pont! Épp elég szenvedő, nélkülöző állatot látunk így is, nap, mint nap! A programunkat a sust finanszírozza, amelyet ezúton is hálásan köszönünk nekik.
 

Lujzi és Füge varratai szépen gyógyultak, tudjátok, tőlük vettek mintát, nyirokcsomó és máj, hogy kiderüljön, mi az eltérés, amelyet az UH és a vérkép mutat. Imádkozzatok, hogy rendben legyen minden. Mindkettőjük megérdemli a hosszú, boldog életet.
A héten a három kicsis is kiköltözött a Cicalakba! Tudjátok, ők nem igazán látnak, de ennek ellenére 2-3 nap után már jól feltalálták magukat és a többiek is jól összebarátkoztak velük. Eleinte volt egy kis fújás, morgás, de most már nem, sőt, játszanak.
Az „Állati újvárosi Napra” sok szeretettel várunk mindenkit, ahol előadóként veszünk részt mi is harmadikán, 14 órától a Széchenyi téren Hódmezővásárhelyen.

Nagyon szépen köszönjük minden állatbarátnak az adó 1%-át! Nem gondoltuk volna, hogy duplázódik az összeg! Ez a legeslegnagyobb elismerés a munkánk iránt, köszönjük! Így, a villanyszámla miatt nem kell aggódni és az állatorvosainkat is ki tudjuk tisztázni! A honlapunkon részletesen beszámolunk az összegről, kattints!
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!

Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Köszönjük, ha gondoltatok a védenceinkre a bevallásotokkor!

Adószámunk: 18298091-1-06

Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!

Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.

Állatorvosunk rendelőjében a Kovidoki Állatorvosi Rendelő előterében van pénzadomány gyűjtő urnánk, ha készpénzzel támogatnád a védenceinket, abba bele dobhatod! Illetve, ha parazitairtót (bolhairtót, féreghajtót, szívféreg megelőző tablettát), esetleg gyógytápot vásárolnál a védenceinknek, azt is megteheted ott és le is adhatod egyúttal az adományt, át fogjuk venni.

A doktor úr új oldala ehhez: KoviDoki Petshop

Cím: Hódmezővásárhely, Simonyi utca 16. szám.

Szegeden az Alpha Zoo Szeged - Auchan üzletben is támogathatjátok a védenceinket állateledel megvásárlásával! Az adományt a kihelyezett gyűjtő hengerben elhelyezhetitek! Ha nem találnátok, kérjétek az eladók segítségét! Köszönjük szépen!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség