Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Most egy picit összetörtünk! Pirit el kellett, hogy engedjük április 1-jén, délután. Sajnos az állapota nem javult, csak romlott. Ez nem is meglepő. A röntgen kimutatta, hogy az orrát, orr üregét felemésztette a rák és már csak egy kocsonyás szerkezet volt a csontjai helyén.
 
 
 
 

 
A lépét és a máját is ellepte a daganat, valamint a porcait is. Egyeztettünk a fővárosi kisállat onkológiával is, de sajnos semmi lehetőség nem volt már arra, hogy megmentsük. A hétvégén még evett, kapott rengeteg simogatást, szeretgetést, de mára már jártányi ereje sem maradt, alig kapott levegőt, toporzékolt, nem találta a helyét.
Nagyon bíztunk abban, hogy találunk esélyt a számára, de sajnos annyira előrehaladott volt a betegsége, hogy ezt már az orvostudomány nem tudta meggyógyítani. De legalább az utolsó pár napjait nem az utcán kellett leélnie, hanem szerető, gondoskodó kezeink között. Legyél jó Piri és fentről vigyázz a cicatársaidra! Emléked örökké a szívünkben fog élni! 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség