Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Az udvaron találtuk őt, nagyon meg volt rémülve. Egy hordozóba helyeztük el, majd értesítettük Dorinát, aki Hódmezővásárhelyen eléggé jól ért a nyuszikhoz és kapcsolatban is áll az Első Nyúlmentő Alapítvánnyal. Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy egy apró, picike, vadon élő nyuszi felnevelése nagyon speciális tudást és rutint kíván meg, átadtuk Fülest Dorinának további gondozásra.

 

 

 


 

Az esetből tanulva, nyúlmentésből is szeretnénk magunkat képezni, így a vírushelyzet csillapodásával biztosan részt fogunk venni egy jó pár kurzuson. Ha a sünik mentésének elsajátítása sikerült, a nyusziké is fog, hiszen a tüskések felnevelése is speciális, sokban különbözik egy cica vagy egy kutya mesterséges táplálásától, ellátásától. Köszönjük Dorinának, hogy gondját viseli a nyuszinak!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség