Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A jövőben szorosabban együttműködik a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és a Magyar Vöröskereszt hódmezővásárhelyi szervezete. A megállapodás célja a kölcsönös segítségnyújtás, a két szervezet így még hatékonyabban léphet fel a nehéz helyzetbe került állattartó családok érdekében. 
 
 

 
Együttműködési megállapodást írt alá a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és a Magyar Vöröskereszt hódmezővásárhelyi szervezete. Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, már a megalakulás óta fontosnak tartják, hogy ne csak a bajba jutott állatokon, hanem a nehéz helyzetbe került állattartókon is segítsenek. A megállapodás elsődleges célja, hogy ezt a munkát még hatékonyabbá tegyék.
Hozzátette, az együttműködés részeként, ha a Vöröskereszt munkatársai olyan krízishelyzetben lévő családnál járnak, ahol a kutyák vagy macskák ellátása is gondot okoz, jelzik ezt az állatvédő egyesületnek, amely tápadománnyal, állatorvosi költségek átvállalásával vagy tanácsadással segít. Így elkerülhető, hogy egy állat azért kerüljön utcára vagy menhelyre, mert nincs pénz az ellátására.
Héjjáné Borbás Anikó, a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei szervezetének hódmezővásárhelyi területi főmunkatársa az aláíráskor kiemelte, nagyon fontos az együttműködés a segítő szervezetek között, hiszen ez a társadalom alapját képezi. Munkájuk során sokszor találkoznak olyan emberekkel, akik – önhibájukon kívül – a házi kedvencüket is nehezen tudják gondozni. Sőt, olyan esetük is volt, ahol az idős emberek a kevés pénzüket inkább a kisállataikra költötték.
Örömét fejezte ki, hogy most már szoros kapcsolatban vannak egy olyan civil szervezettel is, akik ilyen esetekben nyújtanak támogatást a rászorulóknak. Reméli továbbá, hogy a közös munka eredményeként hatékonyabban tudnak segíteni, valamint sikerül majd erősíteni a társadalmi felelősségvállalást is. 

 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség