Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Továbbra is várja az Alapítókat a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A telek, amelyen az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ működik majd, már most is ad munkát, hiszen rendbe kell tartani, bár egyelőre csak a fű nő rajta. A cél, hogy a nyár végére élettel teljen meg a központ.

 

 

 

 

 

 

 


 

Folyamatosan várja az Alapítókat a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A Susán városrész határában található telket korábban vásárolta meg a szervezet, hogy megnyissa Állatvédelmi- és Szabadidős központját. Jelenleg az üres terület is ad némi munkát, hiszen rendbe kell tartani. A cél viszont az, hogy a nyár végére élettel teljen meg a központ. Ez egy korszerű ideiglenes befogadó állomás lesz, ahol azok a bajba jutott állatok találhatnak átmeneti otthonra, amelyeket nem sikerül szerető családhoz juttatni, de állapotuk azonnali elhelyezést igényel.  Emellett családi rendezvények is lesznek majd, valamint a kihelyezett tanórákon az állattartás alapszabályaira és kultúrájára oktatják a diákokat. 
A részletes tervek alapján a központ kialakításához legalább egymillió forintra van szükség, ezért az egyesület elindította  „Legyél Te is Alapító” programját. Ennek lényege, hogy április végéig ötszáz Alapítót toboroznak, akik kétezer forinttal járulhatnak hozzá a szabadidős központ megnyitásához. Az ő nevük felkerül majd az Alapítók Falára, amelyet a központ ünnepélyes megnyitásakor lepleznek majd le. A munka nem kevés, a kutyakennelek, macskaházak, szociális helyiségek építése, a víz és az áram bevezetése, valamint a szennyvíz elvezetése mellett egy közösségi tér kiépítése is bekerült a tervek közé.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség