Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A város szívébe települt ki május 20-án, szombaton a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Az önkéntesek ingyenes tanácsadással várták az érdeklődőket, amelyek közül kiemelkedő figyelmet kapott a szervezet ivartalanítási programja. A nap örömhírt is tartogatott: szerető gazdára talált az a két kidobott kiscica, akiket még bő egy hete dobtak ki Hódtóban, egy vendéglátóhely elé.

 

 


Hódmezővásárhelyre, a Kossuth térre települt ki május 20-án, szombaton délután a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, a program célja az volt, hogy fizikailag is közelebb hozzák az embereket a szervezethez. Szerinte fontos, hogy a lakosság megismerje a munkájukat, ezért a jövőben rendszeresen szerveznek majd kitelepüléseket. Az egyesület asztalánál az önkéntesek állatvédelmi- és állatjóléti tanácsadással várták az érdeklődőket, valamint adományokat is elfogadtak.
Az elnök kiemelte, nagy hangsúlyt fektettek az ivartalanítási program népszerűsítésére is. Emlékeztetett arra, hogy összesen száz macska ivartalanítását kezdte meg az egyesület, a svájci Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz alapítványnak köszönhetően. Az akcióban már több mint húsz állatot ivartalanítottak, a fennmaradó keretből az utcai kolóniák sterilizálása mellett a rászoruló macskatartók is számíthatnak segítségre.
Balogh Ernő beszámolt arról is, hogy még aznap, szintén délután szerető gazdihoz került az a két kölyökmacska, akiket még bő egy hete dobtak ki Hódtóban, egy vendéglátóhely elé. A kiscicák új otthona Békéssámsonon lett. A szervezet vezetője hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy azok az állatok, akik ideiglenes befogadóknál vannak, minél hamarabb végleges helyükre kerüljenek, ahol szeretik őket és biztonságban vannak. Ez nemcsak az ő boldogságuk miatt fontos, hanem azért is, mert telephely híján a szervezet csak a felszabadult helyekre tud állatokat menteni.

 


 

További fotók:

 

 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség