Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Október 4-e az Állatok Világnapja, ami többszörös ünnepet jelent a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja, 2012-ben pedig ezen a napon jegyezte be a Szegedi Törvényszék az egyesületet, így idén a szervezet ötödik születésnapját ünnepelték a tagok és önkéntesek.

 

 


Az állatok világnapját 1931 óta minden évben megünneplik Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A rendalapító a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Ennek tükrében a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének munkatársai a helyes és felelős állattartásra oktatták a Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskola 9 és 12-dik osztályos diákjait. Az iskolában emellett eledelgyűjtést is szerveztek a jeles nap alkalmából az egyesület javára. A diákok az elmúlt hetekben csaknem száz kilogramm tápadományt gyűjtöttek össze a nélkülöző állatoknak és nehéz helyzetbe került állattartó családoknak.

Október 4-e azonban nem csak emiatt jeles nap az egyesület életében. 2012-ben ezen a napon jegyezte be a szervezetet a Szegedi Törvényszék, így idén már az ötödik születésnapot is ünnepelték a tagok és önkéntesek. Balogh Ernő, az egyesület elnöke az ünnepi összejövetelen örömét fejezte ki, hogy az elmúlt egy évben egyre többen keresték fel az szervezetet, ami szerinte azt jelzi, hogy az emberek bíznak a munkájukban.

Hozzátette, a jövőben is szükség van a tagok, önkéntesek és támogatók összefogására és együttműködésére, hiszen nagyon sok feladat vár még rájuk, valamint bízik abban is, hogy nagyon sok öt évet együtt tölt majd a csapat. Az elnök ezután oklevéllel köszönte meg az egyesület mindennapi életébe bekapcsolódók áldozatos munkáját.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség