Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Szegedre, a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolába látogattak el október 20-án, pénteken a vásárhelyi állatvédők. A felső tagozatosok a háziállatok helyes ápolásáról, tartásáról és gondozásáról hallhattak az Első óra a felelős állattartásról című projekt keretében. 

 

 


Szegeden, a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolában tartott órát október 20-án a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A felső tagozatos diákok a többi között a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismerhették meg az Első óra a felelős állattartásról című projekt keretében, de azt is bemutatták nekik, hogy Magyarországon napjainkban is sokszor nagyon rossz körülmények közül kell állatokat menteni.

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, fontos, hogy a fiatalokból felelős állattartók váljanak, így ugyanis kevesebb lehet a kóbor állat, kevesebb kutya vagy cica kerülhet menhelyekre, állatotthonokba, de csökkenhet az állatkínzásos esetek száma is. Hozzátette, emiatt is örültek a meghívásnak, és bízik benne, hogy a közeljövőben újabb órát tarthatnak a Wesley-iskolában.

A fiatalok a hasznos tanácsok mellett felvilágosítást kaptak arról is, hogy mit kell tenniük, ha állatkínzással vagy helytelen állattartással találkoznak. Erről már Szili Éva, az egyesület munkatársa beszélt a diákoknak, aki természetesen kitért az örökbefogadás fontosságára is. Ösztönözte emellett a fiatalokat, hogy segítsék az állatvédelmi szervezetek munkáját, vállaljanak önkéntes feladatokat, látogassanak ki a településükhöz legközelebbi menhelyre és támogassák az ott dolgozókat és az ott lakó kisállatokat. 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete folyamatosan várja az olyan iskolák, óvodák, de akár felnőtt közösségek jelentkezését, akik szívesen hallanának a 21. századnak megfelelő, kulturált és felelős állattartásról. Minderről bővebben a szervezet honlapján, a www.hmvhelyiallatvedok.eu oldalon olvashatunk.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség