Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Idén is kitelepült a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete a karácsonyi vásárba. A szervezet önkéntesei az adventi időszak alatt minden nap délután négy és este hét óra között várják a kilátogatókat a vásárhelyi sétálóutcában.

 

 

Idén is megtartja az Állatok Karácsonyát a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A szervezet önkéntesei a karácsonyi vásárban várják a kilátogatókat minden este, akik a faházban különböző kézműves dekorációk és ajándékcsomagok közül válogathatnak. Aki más módon szeretne adományozni, megteheti akár támogatói jegy váltásával is. Az árusításból befolyt összeget a rászoruló állatokra, illetve állattartó családokra fordítja az egyesület a szeretet ünnepén.
A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is lesz ingyenes teaosztás az Állatok Karácsonyán. Mindenkit szívesen látnak majd egy melengető italra a szeretet jegyében. Az akció célja – az ajándékozáson és az örömszerzésen túl –, hogy az emberek nyitottabbak legyenek az állatvédők munkájára, és talán sikerül párbeszédet kialakítani a lakosok és az állatvédők között, ezzel is erősítve az összefogást. A tavaly is nagy sikernek számító teaosztást már szervezik az önkéntesek, hamarosan az is kiderül, hogy mikor gőzölögnek majd a poharak a vásárhelyi karácsonyi vásárban.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség