Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Hódmezővásárhelyen is gondot okoz a sok kóbor macska, éppen ezért a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete újabb ivartalanítási akciót szervez a városban. A szervezet a programban leginkább az utcai, kolóniás cicákat szeretné ivartalaníttatni.

 

 

 


 

Folytatódik az macska ivartalanítási program Hódmezővásárhelyen. Csakúgy mint korábban, most is a svájci Susy Utzinger Alapítvány jóvoltából végezheti az akciót a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Ezúttal újabb 50 cica ivartalanítására nyújtanak támogatást – mondta el Balogh Ernő, az egyesület elnöke. Arról is beszámolt, ezúttal az utcán, kolóniában élő cicák lesznek a program célpontjai, de mint minden alkalommal, a nehéz helyzetben élő állattartó családok is számíthatnak támogatásra.

Az elnök kiemelte, nagyon fontos a fölös szaporulat megakadályozása és ezzel az állatkínzások megfékezése. Ezt ugyanis kizárólag ivartalanítással, oktatással és felvilágosító, megkereső munkával lehet elérni. Az egyesület távlati célja, hogy csökkentse a városban a kóbor állatok számát, ezzel tehermentesítve a menhelyeket és állatotthonokat is. Hozzátette: előszeretettel alkalmazzák az úgynevezett TNR módszert, amely egy nemzetközileg elfogadott és ismert állatvédelmi program.
A TNR annyit jelent, hogy a kóbor egyedeket befogják, ivartalaníttatják, amennyiben beteg kezeltetik, lábadoztatják és visszaengedik a környezetébe. Ez azért is nagyon fontos, mert az ivartalanított állatok újabb ivaros egyedeket nem engednek be az adott területre és betegségeket sem hordoznak.
Az ivartalanításról a szervezet 20/980-2042-es telefonszámán kérhetnek felvilágosítást az érdeklődők munkanapokon reggel 8 és délután 4 óra között. A programban részt vevő állatorvos Kovidoki, azaz dr. Kovács István, aki már több éve dolgozik szoros együttműködésben az egyesülettel.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség