Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Szinte naponta érkezik bejelentés a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületéhez, hogy sérül, utcán talált cicákat vagy kutyákat látnak az emberek. A szervezetnek sajnos véges a kapacitása, így ideiglenes befogadók jelentkezését várják.

 

 

 

 


 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének maroknyi, de annál lelkesebb csapata naponta küzd azért, hogy minél több állaton tudjon segíteni, akár közvetlenül, akár közvetett módon. A szervezet befogadó kapacitása nagyon kicsi és az ideiglenes befogadók is kevesen vannak.
Balogh Ernő elnöke elmondta, nagyon nehéz nemet mondani, de ha egy állatot nem tudnak hová elhelyezni, sajnos néha nem tudnak másképp cselekedni. Sokszor vállalják át az állatorvosi kezeléseket, ha például találnak ideiglenes befogadót, vagy maga a bejelentő tudja vállalni az állat tartását a felépülés és a gazdi keresés ideje alatt. Hozzátette, a legborzalmasabb az, hogy a hazai állatvédelemben a legalapvetőbb feltételek hiányoznak. A rossz állattartási szemléleten túl nincs kidolgozott háttere az állatvédelemnek, a legtöbb állatvédő nem kap semmilyen képzést, a munkájukat nem ismerik el, és nem is támogatják.
Az elnök kiemelte, önként, társadalmi munkában nagyon nehéz ezt a fajta tevékenységet végezni. Ha találnak egy cicát, azon kell gondolkozni, hogy hol helyezzék el. Mindezen megpróbáltatásokon túl sokszor éri őket atrocitás is, amikor nem tudunk azonnal menni és cselekedni. Éppen ezért próbálják az emberekkel megértetni és megismertetni a hazai állatvédelem aktuális helyzetét. Ez utóbbi nagyon fontos, hiszen minden magyar állatvédő maximálisan megteszi a tőle telhetőt a védtelen állatokért.
Az ideiglenes befogadók egy-egy cica vagy kutya elhelyezésében tudnak segíteni. A szervezet a takarmányozást és az állatorvosi költségeket vállalja, a befogadónak szeretetet, gondoskodást és biztonságot kell nyújtania az állatnak. Ha valaki nem tud befogadással segíteni, de úgy érzi, valamivel támogatni kívánja az állatvédelmet, megteheti adományozással is. Az egyesület szívesen fogad például állateledeleket, cicaalmot, fertőtlenítő szereket, már nem használt edényeket és tiszta törölközőket, pokrócokat vagy pénzbeli adományt a számlaszámára utalva.
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete már több mint öt éve tevékenykedik a városban és környékén. A szervezet tagjai nagyon büszkék arra, hogy önerőből és támogatásokból több mint 300 utcai cicát és nehéz helyzetben élő állattartóknál élő egyedet tudtak ivartalaníttatni. Ez utóbbi mellett a fiatalok oktatása és szemléletformálása a legfontosabb a felelős állattartás tekintetében – vallják az állatvédők.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség