Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A felelős állattartás lesz a fő témája annak az előadásnak, amelyet a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete szervez június 1-jén, délelőtt kilenc és 11 óra között Domaszéken, a Községi Könyvtárban.

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, szervezetük kiemelt célja, hogy a kisebb településeken is terjesszék a felelős állattartás fontosságát, főleg a fiatalok körében. Kiemelte és példaként említette a székkutasi együttműködést, amelyet a településsel több éve ápol az egyesület.
Hozzátette, ezen az előadáson legfőképp arról lesz szó, hogy hogyan lehet az ember felelős állattartó. Mindenképp szeretnék felhívni az emberek figyelmét arra, hogy tartósan tilos a kutyát láncon tartani, de az ivartalanítás fontosságáról és előnyeiről is szó lesz.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének egyik legfontosabb küldetése a prevenció. Székhelyükön, Hódmezővásárhelyen és környéken több olyan megmozdulást is szerveznek rendszeresen, amellyel az állatok védelmére és kíméletére hívják fel a figyelmet. A szervezet aktuális programjairól a www.hmvhelyiallatvedok.eu oldalon tájékozódhatunk.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség