Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Megtartotta az idei tanév utolsó összejövetelét a Cserkó Állatvédelmi Klub. Mint arról korábban beszámoltunk, a Cseresnyés Kollégium állat- és természetvédelmi foglalkozásai ebben az évben indultak Karádi Ágnes kollégiumi nevelőtanár és Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete elnökének együttműködésével. A klub célja, hogy megszólítsa a kollégiumi diákokat és szabadabb keretek között megtanítsa őket a helyes és megfelelő állattartás alapszabályaira. Így ők már felelős állattartóként nőhetnek fel és léphetnek ki a nagybetűs életbe.

Bővebben: A kiscica lett a klubest sztárja

„Egy órácska az állatvédelemről” címmel az Új Nemzedék Központ szegedi irodájában tartott előadást a felelős állattartásról az Országos Állatvédelmi Alapítvány, együttműködve a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületével. A május 7-én megtartott előadáson az érzékenyítés, az ivartalanítás és az állatvédelmi törvény kapta a legnagyobb hangsúlyt, de a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását is megismerhették az érdeklődők.

Bővebben: Egy órácska az állatvédelemről

Minden nap egy lépéssel közelebb kerülnek a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete tagjai és önkéntesei ahhoz, hogy nyár végére megnyithassák az Állatvédelmi- és Szabadidős Központjukat. Jelenleg a kiskertben a kerítés építése zajlik, ezután jön a tereprendezés és hamarosan bekötik az áramot is.

 

 

 

 

 

Bővebben: Épül az állatvédők szabadidős központja

Folytatja Sünmentő Kommandó programját a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Sokan nem tudják, hogy a keleti sün védett állat és 2014-ben az Év Emlősének is választották Magyarországon. A jó idő beköszöntével egyre több sünnel találkozhatunk közvetlen környezetünkben, fontos, hogy vigyázzunk rájuk.

 

Bővebben: Vigyázzunk a sünikre

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség