Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Három babacica került a gondozásunkba. Ennek örülhetnénk is, de úgy, hogy sem szabad hely, sem humán kapacitásunk nincs, így csak a gyomorideg, a stressz maradt újra nekünk. A kicsikkel a múlt héten kerültünk kapcsolatba. A hódmezővásárhelyi Eötvös-iskola egyik munkatársa jelezte, hogy a suli udvarára újra lefialt az a mama cica, akit korábban próbáltunk becsapdázni, de több alkalommal is túljárt az eszünkön.

 

 


 

A cicákat egy komposztálóba vitte a mami, ahol nagyon eláztak. Becsipásodtak, tüsszögtek. Egyesületünk elvitte őket dokihoz, akkor még négyen voltak. Kaptak is injekciót, szemcseppet. Sajnos egyikük a másnapot nem élte meg. A suli udvarán, egy már új, beázás-mentes helyen voltak.

Augusztus 5-én kontroll vizsgálatra vittük őket az állatorvoshoz, kaptak még egy injekciót. Viszont nagy volt a baj, a mami eltűnt, nem is látták egész délután, a kicsik pedig nagyon éhesek voltak már. Vártunk, gondolkoztunk, hogy mi tévők legyünk, hiszen nem csak az a fontos, hogy őket megmentsük, de az is fontos, hogy a meglévő védenceinket ne fertőzzük le.

Visszatelefonáltunk az iskolába, illetve Péterünk el is ment személyesen, akkor már a mami ott volt, de nem foglalkozott a kicsikkel, úgy tűnt, hogy magára hagyta őket. Az ott dolgozók elmondása szerint a mami korábbi kölykei sem maradtak életben, hiszen egyet sem hozott elő sohasem.

A hetekben az ivartalaníttatását beiktatjuk, hiszen NINCS szükség arra, hogy beteg, szenvedő cicákat hozzon a világra, a semmibe. Nos, döntöttünk, a kicsiket el kell hozni, mert mást különben éhen halnak. Három hetesek körülbelül, önállóan még nem esznek, szoptatni kell őket. Egyik nyugdíjas tagunk áldozta fel nem létező idejét, hiszen ő látja el hétköznap is a védenceinket.
Nekünk nincsenek alkalmazottjaink, mindent önkéntesként végzünk, ami sokszor okoz gondot. De, ha egy életet, jelen esetben három életet magunkhoz veszünk, értük felelősséget vállalva, mindent megteszünk. Bízunk benne, hogy korábbi, az elázásukból eredendő megfázásukból mihamarabb felgyógyulnak és ha már majd ott tartunk, megkezdhetjük náluk is az oltási programot.

Kérünk benneteket, hogy meglévő gazdi kereső védenceinket osszátok, hiszen most már teljesen bedugultunk. A kicsik számára a támogatásotokat a 10700158-67637539-51100005-ös (CIB Bank) számlaszámunkra tudjátok elküldeni, hogy eddigi orvosi költségeinket rendezni tudjuk, valamint a továbbiakban biztosítani tudjuk a három babának, valamint meglévő védenceinknek a megfelelő ellátást.
Köszönjük állatorvosunknak, a Kovidoki Állatorvosi Rendelőnek a segítségét is.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség