Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Egyre több kutyus fertőződik meg szívféreggel, és lesz pozitív a tesztje. Bár a betegségről már évek óta tudunk, mégis sok gazdi még nem tartja fontos és komoly betegségnek.

 

 

 

 


 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete jelenleg két szívférges kutyust gondoz és gyógyszerel minden nap. Legutóbb a kis Tinát szűrették, akinek az eredménye sajnos pozitív lett. Ő az a kutyus, akit az egyesület kukája mögé dobhattak nagy valószínűséggel, mivel ott kuksolt és nagyon félt.
Balogh Ernő a szervezet elnöke kiemelte, hogy a legfontosabb, amit tehetünk az az, hogy használjuk a preventív szereket, ami nagy valószínűséggel megakadályozza a fertőzés kialakulását. Ezek gyógyszer, illetve cseppek formájában is elérhető. Hozzátette, mindenképp beszélni kell erről a problémáról, hiszen a kutyusunk élete múlhat ezen.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még mielőtt hozzákezdünk a megelőző kezeléshez, konzultáljunk állatorvossal és végeztessük el a kedvencünkön a tesztet. Ez akkor is fontos, ha egyelőre látszólag tünetmentes, ugyanis a betegségre jellemző a több hónapos lappangási időszak így, ha a kutyusnál már tüneteket észlelünk sajnos sokszor előrehaladott a fertőződés, a betegség.

Mindenképpen nagy a felelősségünk, mind a saját védencünk tekintetében, mind a mások állatai tekintetében is. Az egyesület a saját védenceit rendszeresen szűreti, megelőző óvintézkedéseket tesznek, hiszen az a legfontosabb, hogy egy egészséges kutyust vagy cicust adhassanak örökbe.
Az állatvédők célja mások informálása is, éppen ezért közösségi oldalán és honlapján több, a szívférgességgel, de más, halálos betegségekkel kapcsolatos cikkeket is meg fog osztani, hogy ezzel is segítse az állattartókat a felelős állattartás erősítésének jegyében.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség