Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Állatorvos látogatással telt a szerda délután a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületénél. Megkapta ugyanis első védőoltását és chipjét Lenke, Maja és Vadócka, akiket Hódmezővásárhelyről az Eötvös iskola udvaráról mentettek korábban.

 

 

 

 


 

A már hét éve a városban és környékén tevékenykedő egyesület kiemelten fontosnak tartja, hogy cica védenceiket is ellássák védőoltással, valamint chippel. Utóbbi a felelős állattartás részét kell, hogy képezze, jegyezte meg Balogh Ernő a szervezet elnöke. Véleménye szerint a mai napig a macskákat sokan úgy tartják, hogy „fogyóeszköz”, nem érdekli a tulajdonosát, hogy kint a közterületen kóborol, sőt az sem, ha valakinek a tulajdonában kárt tesz, akár autót karmol össze.

Az elnök úgy látja, még legalább harminc évnek kell eltelni ahhoz, hogy a macskákra is legalább annyira vigyázzanak az emberek, mint a kutyákra. Persze, utóbbinál is vannak hiányosságok, de a macskák sokkal hátrányosabb helyzetben vannak, több szempontból is.
Védenceiknek szerető családokat keresnek, ám nem mindenáron. Bevett szokás az egyesületnél, hogy minimum kétszer meglátogassák a szimpatikus kutyust vagy cicust, majd pedig ők mennek ki környezettanulmányra. Csak ezek után kerülhet sor örökbefogadásra, abban az esetben, ha mindent rendben találnak.

Leginkább a kerítés állapotát nézik meg, hiszen a legtöbbször ez okoz problémát a kutyáknál. Cicát pedig csak kinti tartásra nem adnak örökbe. Elvárás, hogy biztonságos körülményt biztosítsanak az örökbe fogadók az örökbe fogadott állat számára, éppen ezért kifutókat, macska biztos kerítést javasol a szervezet.
Az ivartalaníttatás alap, hiszen az egyik fő tevékenysége az egyesületnek. Nemcsak a saját védenceik esetében, hanem az utcai cicák körében is, amikor anyagi lehetőség van rá. Jelenleg mini projektekben tudnak kóbor cicákat ivartalaníttatni és bíznak abban, hogy sikerül forrást vagy támogatót találni, hogy nagyobb ütemben is meg tudják előzni a műtétekkel azt, hogy beteg kismacskák szülessenek a biztos szenvedésbe a bokrok aljában.

Aki támogatni szeretné az egyesületet, az a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra utalva tudja ezt megtenni, de az örökbe fogadók jelentkezését is várják a www.hmvhelyiallatvedok.eu honlapon keresztül. 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 210 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség